Komló Nagydíj -archive
Főoldal/
Versenynaptár/
Komló Nagydíj -archive
Komló Nagydíj szakasz (Országúti hegyi szakasz, 47,1 - 94,2 km)
Érdekes módom a KOMLÓ Nagydíj fő támogatója a MOHÁCS-VÍZ Kft volt. Ez is mutatja, hogy egy-egy verseny megrendezéséhez több település vagy vállalkozás összefogására van szükség. Ezúttal sem csalódott senki, aki versenyezni jött, kivéve ha lanyha tempóra vagy sík terepre számított. Ez a két dolog nem volt ma.
Viszont volt élénk tempó már a rajt után, Kiss Gergő (Peloton SE) láthatólag komolyan vette az indulást, mert elejétől a végéig részt vett egy egy megindulásban, vagy maga kezdeményezett akciókat. Ez meg is hozta a sikert számára, mert az Elitben dobogó tetejére állhatott. A Hobby kategóriában Horváth Zoli nyert (Pécsi Junior KE ), az Ifiknél budapesti siker született a BIKEEXPRESSZ színeiben versenyző Zathureczky Márk révén. A lányoknál a hazalátogató Kormos Vera az utolsó métereken tudott elgurulni AL Saidi Leila elől. A szenioroknak extra próbatétel volt a hegyes pálya, itt budapesti ill. horvát siker született. A szekszárdiaknak a serdülő arany jutott, értékelve az utánpótlásba fektetett munkát.
Sajnos mivel több versennyel is ütközött a mai naptárban a Komló Nagydíj, így egy kicsit kevesebben voltak. A szakasz utáni összetett eredmény alapján még a legtöbb kategóriában nyílt a verseny. Így a Szenior I. és az Ifi kategóriában is jelenleg holtverseny van, az Elitben csupán egy pont a különbség. De a többi kategóriában is szoros a verseny, a hölgyeknél AL Saidi Leila és Epres Koni gyűjti a pontokat az elsőségért, még bármi lehet.
Rajt: 2014.június 22. (vasárnap) 11.00 órakor
Gyülekezés helye, ideje: Komló, Sportcsarnok, (Városház tér 3.), a Városháza mögötti parkoló, 10.00-11.00 óra között.